Ismét egy új vendégszerzőt köszönthetünk. Vígh Viktor a nehéz, fémből készült ördöglakatok mestere. Saját tapasztalat, hogy a cikkben szereplő időket nyugodtan megszorozhatjuk egy kettőnél nagyobb számmal :)
A Hanayama Cast sorozatának négy jeles képviselőjét vesszük ezúttal górcső alá, amelyek közös jellemzője, hogy szokatlan formájú elemek alkotják őket. Közülük hármat a Tokiói Egyetem professzora, Akio Yamamoto tervezett, akit joggal nevezhetünk az ilyen típusú játékok koronázatlan királyának.
Cast Baroq
Ezt a játékot 2003-ban készítette Yamamoto, egymásba fonódó Bach-melódiák „képzete” ihlette a mestert. Sötét tónusú, mattos fényével és elegáns, kerek formáival valóban megállná a helyét klasszikus műtárgyként is – nálam is a kiemelt polcon kapott helyet. Az egyik elemre egy kis karikát tettek, aminél fogva a játék nyakláncra is felfűzhető. A Hanayama lakataira jellemző igényes kidolgozottság kézreálló dimenziókkal és kellemes súllyal párosul, így igazán örömmel lát hozzá az ember a megoldáshoz.
A játékot a gyártó négyes nehézségűnek minősítette a hat fokozatú skálán. Én először egy születésnapi beszélgetésen, egy kocsmában kaparintottam meg a Baroqot, ahol a lakat kézről-kézre járt. Akkor nem jutottam vele semmire, hiába kértem vissza többször is. Ezt mindenképp pozitívumnak tartom: beszélgetés közben, össze-vissza csavargatva nem adja meg magát. Másnap, nyugodt körülmények között szűk negyed óra alatt oldottam meg – a legtöbb ismerősöm hasonlóan volt sikeres vele, így a játékot én összességében kellemes nehézségűnek mondanám, amit bárkinek oda lehet nyugodtan adni. A megoldással töltött idő valódi élmény volt.
Habár mindösszesen két elemet kell szétválasztanunk, ehhez meglehetősen sok mozdulatra van szükség, és a lépések valamiféle belső harmóniát sugároznak. A végkifejlet különösen elegáns, így a rejtvény megoldásakor érzett katarzison túl igazi esztétikai élményt is nyújt a játék. Személyes kedvencem ez a darab, mindenkinek melegen ajánlom.
Cast Radix
Ezt az extravagáns darabot szintén Yamamoto mester készítette 2005-ben. A játék az IPP-n (http://johnrausch.com/DesignCompetition/2005/results.htm) kiemelt első díjat kapott. A talpban álló, egymásba fonódó két spirál a Ying-Yangra emlékeztet, és valamiféle misztikus bölcsességet sugall, a Baroqhoz hasonlóan akár a vitrinben, akár a tévé tetején (már akinek még tisztességes készüléke van) a lakás dísze lehet - bár talán szobornak egy picit kicsi, viszont játszani pont jó a mérete.
(A kép innen.)
A gyártó ezt a lakatot is négyes nehézségűnek ítélte. Nekem komoly gondokat okozott a megoldás. Habár a szükséges lépések fő csapásiránya elég hamar világossá vált, de a részletek „kidolgozása” embert próbáló feladatnak bizonyult. A három elem igen komplex módon akadályozza egymás mozgását, ezért sokszor nehéz megtalálni a helyes konfigurációkat. Személyes véleményem, hogy sokszor túlzott precizitást igényel a játék, még a sokadik szétszedésnél is előfordult velem, hogy bár tudtam, mi a következő lépés, egyszerűen nem találtam el a pozíciókat hosszas próbálkozás után sem. Ilyenkor többnyire egyszerűen „továbbráztam” az elemeket.
Összességében szerintem ez egy igen nehéz játék, ami talán egy picit eltúlzottan próbára teszi a türelmet aprólékos munkaigényével. Viszont megjelenése annyira különleges, hogy már csak azért is érdemes lehet beszerezni, hogy időnként letörölgethessük.
Cast Enigma
Ez a játék a kakukktojás a posztban: Eldon Vaughn tervezte egy korábban ismert lakat ötletét újragondolva. A három igazán különleges formájú darabból álló játék bronzos fényezést kapott, színvilágában a Radixra hasonlít. Sajnos ennek ellenére nem annyira dekoratív, mint társa, nincs neki egy természetes állapota, ahogy a polcra tehetnénk, és jól mutatna, felakasztani pedig megítélésem szerint túl nagy. Mindazonáltal nevéhez méltóan rejtélyes külseje van, egy ideig talán meg is ijeszti a szétszedésre vállalkozó embert.
A Hanayama maximális, hatos nehézségi szintre értékelte az Enigmát, és számos helyen olvastam is róla, hogy a legtöbb embernek alaposan meggyűlt vele a baja. Az én tapasztalatom némileg más volt, körülbelül egy óra alatt teljesen kiismertem a játékot.
Tény, hogy a megoldás hosszú, de megítélésem szerint a lépések meglehetősen logikusak, általában világos volt, hogy éppen mi következik. Egyetlen helyen akadtam meg hosszabb időre, ahol egy elég speciális térbeli helyzetbe kellett állítani a három elemet, hogy tovább lehessen haladni. Illetve érdemes még tudni, hogy az első elem levétele után, a hátramaradó kettő szétszedéséhez nagyon enyhén erőltetni kell a darabokat. (Lehetséges, hogy csak apró gyártási hiba, de több helyen is olvastam, hogy ezt más is tapasztalta.)
Az Enigma kiváló ördöglakat, a megoldásához mindenképp nyugodt környezet és pihent elme ajánlott, nem az a játék, amit egy buliba a zsebében magával visz az ember. Aki nem szeret hosszabban töprengeni egy-egy játékon, az talán inkább ne ezt válassza, de fanatikusok gyűjteményében azért mindenképp helyet követel magának.
Cast Vortex
Végezetül egy újabb Yamamoto remekmű. Ezt az ezüstös csillogású játékot a három arcú és hat kezű ősi indiai isten, Asura szobra ihlette.
(A kép innen.)
A három egymásba fonódó spirális elem egy lapos, lényegében tömör medált alkot, amikor a lakat összerakott állapotában van.
A korábbi három játéknál kevésbé extravagáns megjelenésű, de csak addig, amíg el nem kezdjük kibogozni...A gyártó ötös szintre értékelte a Vortexet. Az eddigi minősítéseikkel nem vitatkoztam, ez egy elég szubjektív dolog, de ebben gyakorlatilag biztos vagyok: a Vortex egyértelműen a Hanayama három legnehezebb játéka közül való, kacagva megérdemli a hatost.
Bizakodva kezdtem neki, mire ehhez a lakathoz hozzájutottam, már több hatos nehézségű játékkal is sikeresen megbirkóztam. Fél óra próbálkozás után mégis csupán egy tál „spagetti” volt a kezemben, és fogalmam sem volt, hogy éppen mit csinálok. Még legalább további másfél óra telt el, mire többé-kevésbe kiismertem magam az elemek között, és végre átláttam, hogy mi kb. a teendő. Sikerült is a játékot egy egészen „nyílt” állapotba hozni, de a darabok még véletlen sem akartak szétjönni – a végső megoldáshoz egy újabb jó ötlet kellett.
Ekkor nem gondoltam, hogy a java még hátra van... Hiába figyeltem oda szétszedés közben, összerakni még nehezebb volt, és további négy óra telt el, mire úgy éreztem, hogy magabiztosan oldom meg és állítom vissza alaphelyzetbe a játékot – összesen bő hét óráig tartott, mire teljesen kiismertem. A Vortex egy igazi szörnyeteg, ezt a külföldi fórumok is egyöntetűen alátámasztják. Ettől függetlenül a Baroq mellett a másik kedvenc játékom, egy percig sem éreztem, hogy ez egy rossz konstrukció (mint amire utaltam a Radix esetén) – csak nagyon nehéz. Amikor először újra egymásba simultak az elemek, az igen felemelő érzés volt. Egyedül a feleségem háborgott kicsit, hogy menjek már aludni, de legalább ezúttal nem vághatta a fejemhez, hogy kidobtam 3000 forintot tíz perc játékért...
Vígh Viktor
És, annak bizonyítékaként, hogy még a nehéz ördöglakatok sem csak a nagyon elszánt felnőtteknek valók, befejezésül álljon itt egy kép a szerző lányáról, amint épp a Cast Enigmával ért el sikert:
