Ördöglakat

Kétkezi logikai játékok a könnyűtől a szinte lehetetlenig.

Friss topikok

Megint hurkok - Ördöglakat fillérekből 9

2012.03.12. 21:09 Gál Péter F.

Többször foglalkoztunk már nagyon egyszerűen és olcsón elkészíthető játékokkal. Nem kell hozzájuk más, csak pár készen kapható golyó, karika, egy kis hulladék fadarab és egy kevés zsinór. Na meg pici ügyesség és türelem. Különösebb szerszámokra sincs szükség, de egy fúrógép és némi csiszolóvászon azért szükséges. Ezek a játékok tartoznak a filléres sorozatba. Most is egy ilyen következik.

A "szokásos" alapanyagok:

No, nem kell ennyi minden egy játékhoz, csak lefotóztam azt is, ahogy előszedtem a dobozaimból a kellékeket.

A fa lapok ismerősnek tűnhetnek, ilyesmiket használtunk a Hátráltató hurkoknál és a Bújócskánál is. Sőt, az Ikrek lapkája is hasonló, de azon kisebb lyukakban rögzítődik a zsinór.

Én egyszer nekiálltam és egy jó csomó lapot kivágtam, lecsiszoltam egyhuzamban. Úgyis elfogy, néha osztogatok ilyesmit, néha kísérletezem velük, jó ha vannak kéznél. A lapkák elkészítése jár zajjal és porral, azt szeretem egyszerre letudni.

De lássuk, hogy egy játékhoz mire van szükség:

Maga a játék első ránézésre talán az Ikrekre hasonlít, de azért szembetűnőek a különbségek is. A legfontosabb eltérés az, hogy itt a karika nem csak egy szál zsinórra van felfűzve, hanem mindkét szál átmegy rajta:

A feladat a karika levétele. (Az Ikrekben semmit nem lehetett levenni, azért az a játék egy kicsit ki is lóg az ördöglakatok sorából. Itt helyre áll a rend.)

A levételhez viszont szükség van arra, hogy a kötél ne legyen berögzítve a lapba, hanem csak a golyók akadályozzák a mozgását. (Vagy mégsem? Le lehet venni rögzített kötéllel is? Vagy mi a helyzet akkor, ha a kötél egyik vége van csak rögzítve?)

Ha még egy lyukat fúrunk a lapra és megismételjük a középső hurkot, akkor egy nagyon hasonlónak tűnő játékot kapunk:

(Ezt úgy fűztem be, hogy a két hurok ellentétesen álljon, de igazából nincs jelentősége.)

Sok játéknál nem hoz elvi újítást, ha megismételjük a hurkokat, lyukakat... Több lesz vele a macera, de más ötlet nem szükséges hozzá. Nem így ennél a játéknál! Itt bizony ki kell találni valami más trükköt is, az egy hurkosnál működő viszonylag egyszerű megoldás itt már nem fog eredményre vezetni!

 

14 komment

Címkék: ördöglakat disentanglement filléres

A bejegyzés trackback címe:

https://ordoglakat.blog.hu/api/trackback/id/tr624312864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. M. E. · http://duplapluszjo.hu 2012.03.14. 11:38:52

Szia!

Nem tudsz véletlenül olyan progit, amivel megoldani vagy konstruálni lehet ördöglakatokat? A topológiai fajtákat? Ha nincs, kéne csinálni egy ilyent.

psy12 2012.03.15. 21:06:09

Hi all!
Engem is érdekelne ez a "progis" téma!
Hi all!

Gál Péter F. · http://ordoglakat.blog.hu/ 2012.03.16. 17:32:28

@Gáspár Merse Előd:
Elindult a sourceforge.net-en egy project, ami épp ezt a célt tűzi ki maga elé.
sourceforge.net/projects/untangler/

Nem sok előrehaladás van benne.

Az az igazság, hogy nem is nagyon bánom. Ez a terület egyelőre megmaradt számítógéppel kezelhetetlennek. Van ennek valami bája.

G. M. E. · http://duplapluszjo.hu 2012.03.17. 11:40:09

Nem kezelhetetlen, csak senki nem foglalkozott vele.

Gál Péter F. · http://ordoglakat.blog.hu/ 2012.03.17. 11:47:28

@Gáspár Merse Előd:
Vagy akik foglalkoztak, azok sem értek el eredményt.
Azért ezt én elég nehéz problémának érzem.

G. M. E. · http://duplapluszjo.hu 2012.03.19. 08:56:12

Próbálgatással könnyen megoldható mindegyik, ami egy számítógépnek nem nagy ügy. A geometriával egy picit lehet bíbelődni, de alapvetően nem bonyolult.

b.pal 2012.05.08. 11:20:06

Mester!
Megcsináltam ezt a filléres lakatot is és próbálgatom a megoldását. A rögzítetlen változat ránézve is megoldható, a félig rögzített már nehezebben ment, de - szerintem - a teljesen rögzített típus megoldhatatlan, mert teljesen zárt körön van a karika, mint ahogyan az Ikreknél is. Jól gondolom?

Gál Péter F. · http://ordoglakat.blog.hu/ 2012.05.08. 11:25:37

@b.pal:
Hát, gratulálok, ha ránézésre meg tudsz oldani ilyen játékot.
Én is úgy gondolom, hogy a félig rögzített a nehezebb. És én is azt gondolom, hogy a tejesen rögzített nem megoldható, de szabatosan nem tudom bizonyítani.

b.pal 2012.05.08. 11:44:27

Köszönöm a gyors választ.
Egyébként pont ez a blog adott kezdő lendületet ezekhez a játékokhoz, fél év alatt jutottam odáig, hogy az egyszerűbb fajtákat már "látom" is.

Spd 2012.08.12. 01:37:51

Elhatároztam, hogy készítek egy párat ezekből a madzagos játékokból. Mivel fejből nem látom a megoldást (és nem is akarok elgondolkozni rajta), így egy dolog nem tiszta: fontos dolog az, hogy a karikába beleférjen (másoknál meg ne férjen bele) a falapocska, vagy jellemzően nem számít? Köszönöm az infót!

Gál Péter F. · http://ordoglakat.blog.hu/ 2012.08.12. 09:25:16

@Spd: Nem fontos, hogy beleférjen a lapocska a karikába. Szerintem jobban néz ki, meg azzal is küzdhet a megfejtő, de igazából nem számít.

Szilon 2019.05.16. 21:32:43

Segítséget szeretnék kérni az egykarikás fa ördöglakat
(zsinórral és 2 golyóval a végén)- megoldásához, mert elkészítettem, de a felfűzött karikát sehogy se tudom lebűvölni a zsinórról. Biztos, hogy megoldható ?

Szilon 2019.05.16. 23:12:19

Köszönöm a fotós segítséget, így már menni fog.