Ördöglakat

Kétkezi logikai játékok a könnyűtől a szinte lehetetlenig.

Friss topikok

Problémás okra

2013.09.15. 20:36 Gál Péter F.

Ismét egy pálcákkal és lyukas táblával játszható ördöglakatról lesz szó. Több hasonló szerepelt már a blogon, pl. a szoliterek vagy a Holdbéli kiszorító. Az előbbiekhez viszonylag nagy tábla és sok pálca szükséges, az utóbbi viszont egész kis táblán, kevés pálcával is jó nehéz feladványokat eredményez. Nemrégiben fedeztem fel egy játékot, ami még kisebb táblán és szintén kevés bábuval játszható és bizony nekem komoly fejtörést okoztak már a kezdő feladványok is.

Egy baj azért van vele, kell hozzá néhány speciális pálca:

Ocra_Elemek.jpg

A speciális pálcák úgy keletkeznek, hogy némelyik végére egy korongot erősítettem. Két ilyen nem fér el egymás mellett. Csak átlósan:

Ocra_Elemek_elrendez.jpg

Az is látható, hogy az egyik elem sötétebb. Ez a célbábu, mindig ennek kell a tábla bal felső mezőjére kerülni. Az összes feladványnak ez a célja.

A tábla mindössze 4×4 lyukat tartalmaz. Azt gondolhatnánk, hogy túl sok lépésre biztosan nem lesz szükség a feladványok megoldásához. Egész meglepő, hogy viszonylag egyszerűnek tűnő állások is mennyi lépést igényelnek.

De lássuk a szabályokat!

Mint már említettem a cél mindig a sötét korong eljuttatása a bal felső lyukba. Minden bábu átugorhatja a közvetlenül mellette állókat úgy, hogy az első üres mezőn kell megállnia. Csak vízszintesen és függőlegesen szabad ugrani, tehát átlósan nem. Csak ugrani szabad, ugrás nélkül egy szomszéd mezőre nem lehet átlépni. Ennyi az összes szabály, azt hiszem, egyáltalán nem bonyolult.

Lássunk pár feladványt!

4 lépésben megoldható:

Ocra_Feladv_4_Lepes.jpg

Lényegesen nehezebb a következő, 7 lépéses állás:

Ocra_Feladv_7_Lepes.jpg

Itt azért megjegyzem, hogy a Holdbéli kiszorítóban a 7 lépéses feladványok már a nagyon nehezek közé tartoznak. Ebben a játékban a 7 lépés még valószínűleg mindenki számára egy kis gondolkodás után megoldható.

A 10 lépéses állást már sokan feladják:

Ocra_Feladv_10_Lepes.jpg

Az ennél nehezebbek már csak az igazán elszántaknak valók. Pl. egy 32 lépéses feladvány:

Ocra_Feladv_32_Lepes.jpg

Vagy egy 53 lépéssel megoldható:

Ocra_Feladv_53_Lepes.jpg

A játékhoz nincs feltétlenül szükség fából készült táblára és elemekre. Jól játszható kockás papíron és különböző méretű pénzekkel.

A játékot James W. Stephens találta ki. Eredetileg számítógépre készült, de később felfigyelt rá a ThinkFun cég is, és ők elkészítették műanyagból és árulják Hot Spot néven. (Bár mintha ma már nem lenne kapható.)

James W. Stephens eredeti játéka ma is megtalálható, így aki nem akarja elkészíteni, az is ki tudja online próbálni itt. Stephens egy kicsit bonyolultabb szabályokat alkotott, van egy harmadik méretű bábu is, amik egymás mellé kerülhetnek, de melléjük már nem fér el a legnagyobb korong. Szerintem e nélkül is nagyon élvezetes feladványokat lehet alkotni!

 

Szólj hozzá!

Címkék: szoliter sorozatos mozgatás

A bejegyzés trackback címe:

https://ordoglakat.blog.hu/api/trackback/id/tr475515707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.