A 2011-es berlini Nemzetközi Ördöglakat Találkozón (IPP) találkoztam először 3D nyomtatóval készült játékokkal. Akkor még nagyon drága és csak kevesek számára elérhető technológia volt ez. Ennek ellenére volt játékos, aki így készült ördöglakatot cserélt, vagyis legalább 100 egyforma darabot készített. Ez volt azonban a kivétel, inkább csak prototípusként illetve kis példányszámú bemutató darabokként jelentek meg. A Design versenyen is indult pár íly módon készült játék, sőt az egyik a zsűri első díját is elhozta. Ez volt a Superstrings, Richard Gain rendkívül különleges "kockája". Már akkor feltűnt, volt szerencsém kipróbálni, nézegettem alaposan, hogy hogyan tudnám lemásolni magamnak. De teljesen reménytelennek tűnt.
Azóta sokkal könnyebben hozzáférhető lett a technológia. Annyira, hogy az egyik barátom nemrégiben vásárolt egy friss, magyar fejlesztésű nyomtatót nagyon kedvező áron. Így nekem is lehetőségem nyílt nyomtatni. Az első kísérletem pont ez a játék volt, most már nekem is van egy Superstringsem:
A játék mindössze két darabból áll.
Első pillantásra a két elem egyformának tűnik, de alaposabban szemügyre véve kiderül, hogy az egy pici eltérés van köztük. Mindkettő egy girbe-gurba "vonalból" áll, nincs benne elágazás vagy kör. A nevét is innen kapta, mindkét elem egyetlen szuper húr vagy fonal.
Egyáltalán nem egyszerű összerakni (vagy szétszedni). Kicsit zavar is a húr sok kanyarodása, nehéz követni, hogy mikor, merre mozgathatók az elemek.
Félig összerakva:
Ez a darab több okból is megbecsült darabja lesz gyűjteményemnek.
És akkor egy pár szót a technológiáról, bár még csak nagyon ismerkedési fázisban vagyok a témával.
Először meg kell rajzolni a nyomtatandó elemeket. Ehhez valamilyen 3D-t tudó CAD programot érdemes használni, amiból lehet STL formátumba exportálni. (Bár nemcsak CAD programok képesek ilyen exportra, hanem pl. a direkt ördöglakatok tervezésére, megoldására kifejlesztett BurrTools is, mégis ideje volt egy kicsit megismerkednem eggyel.) Én az OpenSCAD nevű ingyenes, programozható eszközt használtam. Nagyon egyszerűen kezelhető, könnyen nyomon követhető az elemek alakulása, felépítése. Pár óra munkával mindenféle előképzettség nélkül már készen is voltam a rajzokkal.
Van még egy jelenség, amiért az OpenSCAD jól használhatónak bizonyult. Ha megnézünk közelről egy elemet:
Láthatjuk, hogy a felülete finoman szólva sem egyenletes. Kitüremkedések, egyenetlenségek bőven találhatók rajta. Bőven elég, hogy a pontos méretre nyomtatott elemeket ne lehessen összerakni, szorulnak, feszülnek.
Az OpenSCAD-ban meg lehetett oldani, hogy az elemeket egy picit elvékonyítsa. (Lehet, hogy erre más CAD program is képes, nem ismerem a lehetőségeket.) Nem egyszerű kicsinyítésről van szó, az semmire nem lenne elég ebből a szempontból.
Ez a 3D nyomtató rétegről rétegre nyomtat, így a nagyobb vízszintes átívelésekhez alulról támasztó bakokat kell nyomtatni. Ezeket a végén késsel, fogóval lehet eltávolítani. Nem kevés munka az sem.
Általában kétféle anyagból tudnak nyomtatni ezek a nyomtatók: PLA vagy ABS műanyagból. Mindkettőnek van előnye is, hátránya is. Az első változat PLA-ból készült, az azonban nem bírta a gyűrődést, hamar 3 darab lett belőle. Merevebb, törékenyebb, mint az ABS. Nyilván az ABS sem bírná, ha ugrálnék rajta, de már ejtettem le, és többször összeraktam, szétszedtem, ezeket a mindennapi igénybevételeket simán túlélte.
Még nagyban tanuljuk a 3D nyomtatás lehetőségeit, buktatóit. De rendkívül érdekes technológiának tartom, nagyon örülök neki, hogy már a hétköznapi életben is könnyen hozzáférhető.