Korábbi vendégposztomban is a Hanyama Cast Puzzle sorozatának néhány tagját mutattam be, ezúttal is így teszek. A gyártó a játékokat hatos skálán osztályozza nehézség szerint. Az eddig megjelent ördöglakataik közül pont hét kapta meg a legmagasabb, hatos nehézségi besorolást - ezeket a játékokat vesszük most sorra. A Cast Enigmáról már írtam korábban, a maradék hatot a saját értékítéletem szerint tettem egyre nehezedő sorrendbe, az Enigma körülbelül a lista közepére illene.
A 6-os nehézségű játékok:
Cast Elk
Az Elk egy két darabból álló játék, a feladat egyszerű: válasszuk őket a szét. Nevét az Észak-Amerikában nagyon gyakori vapitiről kapta. Legjobb tudomásom szerint magyarul nincs erre a szarvasfajtára igazán jó szó, a leggyakoribb félrefordítás az egyébként kanálszerű, tompa agancsokkal rendelkező, és a vapitinál nagyobb testű jávorszarvas szokott lenni. A vapiti szó valójában az eredeti angol név egy változatának egyszerű átvétele, szerintem nincs igazán benne a magyar köztudatban, hogy egyáltalán létezik, de ez a "hivatalos" verzió. Volt szerencsém többször is a természetben találkozni vapitikkel, igazán impozáns látványt nyújtanak, a kifejlett hímeken óriási, sokfelé ágazó, hegyes, életveszélyes, de gyönyörű agancskorona látható. A nagy testű jószágok összességében mégis igen barátságosnak tűnnek, többnyire rá sem hederítenek a turistákra - de csak amíg azok túlságosan közel nem merészkednek hozzájuk. Épp ezért a szomorú statisztika: lényegesen több embert sebesítenek meg (sokszor halálosan) a Sziklás-hegységben, mint a közhiedelem által veszélyesnek tartott medvék, farkasok vagy pumák. Párzási időszakban a hímek az agancsukkal egymásnak feszülnek, feltehetően ez ihlette meg Nobuyuki Yoshigaharát, aki a játékot egy klasszikus brit lakat újragondolásával tervezte.
A két ezüstös fényezésű szarvasfej nem csak formájában, de összbenyomásra is jól ragadja meg a vapitik robosztus eleganciáját. Szépen kivitelezett, igényes játék, amit szívesen vesz kézbe az ember. A szétválasztási pont azonnal világos, a két agancs közti vékony rés az egyetlen lehetséges hely a szabadulásra, csak a hogyan jutunk oda a kérdés. Az ember nem is gondolja, hogy egy ennyire egyszerű szerkezetű, két elemű ördöglakat lehet nagyon nehéz - pedig itt van rá a példa. Mindazonáltal a hatos fokozatot én túlzásnak érzem, kellemesnek mondható 20-25 perc alatt fejtettem meg a Cast Elk titkát. Viszonylag rövid idő után jutottam el az "ez lehetetlen" stádiumba a szétszedés közben. Ezt kifejezett pozitívumnak tartom, a megoldás sokkal katartikusabbá válik, ha valami olyat oldunk meg, amit korábban lehetetlennek hittünk. Nem túl sok lakattal tapasztaltam meg ezt az érzést, általában inkább a bonyolultságuktól tudnak nagyon nehézzé válni bizonyos játékok. Összességében egy remek lakatnak tartom az Elket: szép dizájn, jól eltalált nehézség, egyedi megoldási ötlet.
Cast Nutcase
A Nutcase egy mindkét végén fejjel lezárt apacsavarból, és két azon szabadon mozgó anyából áll. Az apa teste üreges, belsejében egy kicsi anyacsavar csörög, a feladatunk ennek a kivétele - ehhez az egész játékot szét kell szednünk. Tipikusan az az ördöglakat a Nutcase, amit a gyakorlati beállítottságú férfiak azonnal felkapnak, hogy "ezt csak szét kell csavarozni", majd néhány perc után visszateszik, hogy ez mekkora hülyeség... Sajnos többé-kevésbé egyet kell értsek elhamarkodott ítéletükkel.
A lakat külső megjelenése a magas Hanayama-standardnak megfelelő. Néhány perc játék után azonban máris bosszankodik az ember: a két anyacsavar folyton elakad, félrekap, megszorul. Viszonylag hamar kiderül az is, hogy miképp jöhet szét a játék, és a megoldás várható módjára sem bonyolult rájönni - annál nehezebb kivitelezni. Én a saját példányomat kisebb társaságban bontottam ki a csomagolásból, és gyakorlatilag azonnal "kitaláltuk", mi a teendő, majd egy órát kínlódtunk a szétszedéssel. Egyszer egy bemutatón egy fiatalember kezébe került a Nutcase, ő pillanatok alatt kinyitotta, majd el is árulta, hogy neki ilyesmikben gyakorlata van. Nem akarom túlságosan lelőni a megoldást, de annyit talán mondhatok, hogy utána jobban figyeltem, nehogy eltűnjön egy-két játékom... A szétszedés után a lakat kétféleképpen rakható össze, de a két lehetőség között nincs különösebben nagy eltérés - bár a leírásban az újabb összerakás megtalálása feladványként van kitűzve. Sajnos ez a birtokomban levő egyik legrosszabb Hanayama-lakat, számomra meglehetősen nagy csalódás volt egy hatos nehézségű játékhoz képest, illetve tudva, hogy a kiváló tervező, Oskar van Deventer munkája.
Cast Square
Négy, klasszikus puzzledarabokra emlékeztető rész egy lekerekített sarkú négyzetté simul össze. A felváltva arany és ezüst fényezés olyan elegáns megjelenést kölcsönöz az egésznek, hogy az avatatlan szemlélő joggal vélheti akár modern dísztárgynak is. Miután kézbevesszük sajnos azonnal tele lesz látható ujjlenyomatokkal a felülete, de ettől még összességében igazán lenyűgöző a játék külcsíne. Sőt, miután nekiálltam próbálkozni vele, egyre jobban megtetszett: egy meglehetősen szokatlan módon a lakat megnyílik - de nem jön szét teljesen. Néhány percig - mint egy óvodás - felváltva szétnyitottam, majd összecsuktam a lakatot, pusztán mert tetszett az egész mechanizmus.
Aztán teljesen váratlanul szétesett a játék a kezemben. Megoldottam anélkül, hogy egyáltalán komolyabban megpróbáltam volna - mondani sem kell, ennek nem különösebben örültem. Később utánaolvastam különböző fórumokon, és kiderült, hogy lényegében mindenki hozzám hasonlóan járt. Itt be is fejezhetném a leírást, hiszen ez a játék egy hulladék, tíz perc alatt egy megfelelően régi (tehát eléggé rázkódó) mosógép is szétszedi. Persze azért megpróbáltam megérteni az egész lényegét, és végeredményben elég bizarrnak találtam. Kigondoltam egy megoldási módszert, de zavart, hogy néhány fontosnak tűnő részletet nem használtam ki a játékból, illetve hogy a dobozon szereplő leírás szerint többféleképpen is össze lehet rakni a lakatot, és a más-más konfigurációk szétszedéséhez lényegesen más módszer kell - a különböző összeállítási lehetőségek még többé-kevésbé világosak voltak, de a megoldásom mindegyikre működött... Végül megnéztem a youtube-on a hivatalos megoldást, és jól sejtettem: nem az én módszeremet mutatták be. Ennél is meglepőbb volt, hogy a gyári metódus nem nyitotta ki az én játékomat! Végre egy igazi rejtvényt is kaptam a pénzemért! Némi gondolkodás és internetes keresés után rájöttem, hogy a lakatom gyártási hibás. Ez a Hanayama termékeinél igen ritka, bár már olvastam róla, hogy más is találkozott rossz játékokkal. Mindazonáltal jóval később, a hivatalos megoldás pdf fájljában az általam talált módszerre is rábukkantam, mint az eredetitől különböző összeállítás szétszedési módszerére - ami egyébként univerzálisan nyitja a játékot.
Összességében annyit tudok mondani, hogy ha nem azt tekintjük a végcélnak, hogy szétszedjük a játékot, hanem hogy találjunk egy mindig működő módszert, és értsük meg a zárási mechanizmust, akkor nem is olyan rossz kihívás (pláne ha az ember hibás példányt fog ki), bár a hatos nehézségi szintet nyilvánvalóan nem éri el. Kár érte, mert ha precízebben gyártanák, és a "bugos", véletlenszerű megoldásokat jobban kiküszöbölnék, akkor igazi kis gyöngyszem lehetne ez a lakat, ami egyébként Vesa Timonen munkája.
Cast Chain
Egy újabb Oskar van Deventer - de mennyire más, mint a Nutcase. Három mattosan fekete, patkószerű szem egy lánccá összefűzve alkotja az egyik legjobb ördöglakatot, amit valaha láttam. A külcsín a szokásosan igényes, bár hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy a saját példányom roppant gyorsan, alig fél év alatt erősen megkopott, és a mattos fekete festés szinte eltűnt. Láttam már teljesen fémszínűre csiszolódott példányt is, szóval a dizájn ezúttal sajnos nem időtálló. Hogy egy másik negatívumot is említsek: egy barátomnál volt kölcsön a játékom, és ő mondta, hogy jó erőben lévő családtagjai a szeme láttára, pillanatok alatt puszta kézzel simán szétfeszítették. Ezt elég nehéz elképzelni, nagyon masszívnak tűnik a lakat, de abszolút szavahihető ember állítja. (Mindenképp véssük az eszünkbe, mielőtt nekiállunk: a legkisebb erőltetés sem kell a megoldáshoz.)
Mindezektől függetlenül is szenzációs ördöglakat azonban a Cast Chain! Az "ez abszolút lehetetlen" élmény, amit az Elk esetén már említettem, a Chainnél nagyon hamar bekövetkezik. Olyan pici rés van a patkók két szára között, hogy teljesen reménytelennek tűnik szétfűzni a kemény fémből készült szemeket. Általam nagyon okosnak tartott emberek adták vissza azzal egy hét eltelte után azzal, hogy "ugye ez volt az öt játékból a szívatás?" Igazából azt gondolom, ha egyszer kijutunk abból az állapotból, hogy hitetlenkedve forgatjuk a kezünkben, azt hajtogatva, hogy ez lehetetlen, és sikerül valamiféle változást előidéznünk, akkor már nem olyan nagyon nehéz rájönni a megoldásra, bár van olyan ismerősöm, akinek hónapok alatt sem állt össze a kép. Némi szerencsével s ráérzéssel azért emberi idő alatt is megoldható, emlékeim szerint nekem egy szűk órát vett igénybe. Mindenképp javaslom beszerezni, remek kihívás, és a megoldás igazán katartikus, ahogy egyszerre a három darab a helyére kerül, és az egyik szem könnyedén leesik.
Cast News
Egyike volt az első lakatjaimnak. A könyvesbolt polcán sorakozó játékokról csomagoláson keresztül is volt némi elképzelésem, mit lehetne velük kezdeni, a News azonban egy nyolcszögletű, tömör medálnak tűnt, amin az égvilágon semmiféle utalás nem volt arra, miképp nyílik ki, vagy egyáltalán kalapács nélkül hogy lehet megbolygatni. A doboz kibontása ezen nem sokat változtatott: az hamar kiderült, hogy két részből van összerakva, és hogy valami csörög benne, de ezen kívül nem sok kiindulási pont van a megfejtéshez.
Az Elkhez hasonlóan a Newst is Nobuyuki Yoshigahara tervezte, méghozzá alig 19 évesen. Az ötlet csak úgy belehasított, ahogy a hóban hazafelé sétált. A lakatnak egy antikos külsőt adtak, a rajta szereplő betűk (N, E, W és S - innen a név), a négy égtáj szokásos angol rövidítései, így az egész játék valamelyest egy iránytűre emlékeztet. Több helyen olvastam, hogy voltak, akik ráéreztek a zárszerkezet belső mechanizmusára, és tudatosan nyitották ki. Megmondom őszintén, hogy szerintem ha agyoncsapnak se találtam volna ki soha, mi lehet a Newsban elrejtve - ettől függetlenül én is tudatosan nyitottam ki, persze nagyon nagy nehézségek, és több órányi próbálkozás árán. Szerintem hozzám hasonló átlagos halandók számára az egyetlen járható út, ha feltesszük, hogy valóban tudatosan kinyitható, és megkíséreljük kitalálni, hogy egyáltalán milyen értelmes dolgokat lehet vele kipróbálni - én legalábbis így értem célt.
A lakat egyetlen negatívuma, hogy nem túl strapabíró, az én példányom egyre inkább mutatja az öregség jeleit, és nyílik ki olyan próbálkozásokra is, amiknek korábban ellenállt. Mindazonáltal az egész játék annyira megdöbbentő, és annyira más mint a többi ördöglakat, hogy szerintem ez egyike azon kevés darabnak, amit egyszerűen muszáj beszerezni. Mint már említettem, a News volt gyűjteményem egyik első példánya, és azt hiszem ez volt az a játék, amitől végképp függő lettem.
Cast Quartet
Ennek a játéknak a fa változata már szerepelt a blogon. A Hanayama által gyártott változatban az elemek nem négyzet, hanem ahhoz nagyon közeli rombusz alakúak, és az egyes darabok vastagsága is nagyobbnak tűnik a középen levő lyukakhoz képest, mint Péter verziójában. (Legalábbis a képek alapján.) Ráadásul nem mind a négy elem teljesen egyforma, hanem kétféle van, attól függően, hogy a rombusz hegyes vagy tompaszögéhez tesszük-e a rést. A feladvány Mineyuki Uyematsutól származik, bár azt pontosan nem tudom, hogy a "rombuszosítás" is az ő ötlete-e. A Quartet felülete fényes, sötét tónust kapott, ez nyilván jól néz ki, de vannak vele kapcsolatban ellenvetéseim, erre majd visszatérünk.
Mikor ezt a játékot kaptam, nap mint nap több órát utaztam munka miatt, így bőven volt időm vele játszani a buszon és a metrón. Rengeteg alkalmi ismeretséget kötöttem, az unatkozó utastársak rendszeresen megszólítottak, hogy mit csinálok ilyen nagy elánnal. És akkor elmondtam, hogy ez egy ördöglakat, amit szeretnék megoldani, és hogy kettő, öt vagy épp tíz napja nem jutok vele dűlőre... A Quartet ugyanis - szerintem - eszméletlen nehéz. Pár nap alatt sikerült szétszednem (a kulcsmozdulatot a lakat a zsebemben önjáró módon hajtotta végre, amíg a buszról a metróra szálltam át), majd néhány további nap intenzív próbálkozás után össze is raktam. Újabb napok elteltével ismét szétszedtem. Ekkorra már borzasztóan elegem volt az egészből, de nem akartam feladni. Kísérletezni kezdtem, és napokig csak három darabbal foglalkoztam egyszerre. Így többé-kevésbé sikerült megértenem (vagy inkább ráéreznem), hogy bármely három elem miképp akadályozza egymás mozgását, és ez végül segített, és találtam egy megoldást, amit meg tudtam jegyezni, és viszonylag értelmes lépésekből állt. Összesen kb. két hétbe tellett, mire idáig eljutottam, s bár a játék teljes kiismerésétől még messze voltam, végülis úgy éreztem, hogy megoldottam a lakatot. Ezután elolvastam néhány ehhez hasonló ismertetőt, s megállapítottam, hogy egy elég szűk csoport tagja lettem - a legtöbb gyűjtő bevallotta, hogy megnézte a megfejtést, mert nem volt türelme kiismerni a lakatot. Én is megkerestem a hivatalos megoldást is, ami nem egyezett az enyémmel, hanem annál jóval bonyolultabb és kaotikusabb volt, ettől aztán végképp büszke lettem.
A fő nehézséget nekem ebben a játékban az okozza, hogy nem tudom megállapítani, éppen hol tartok. Minden ilyen típusú feladványnál az ember - hacsak nem csap bele hirtelen az isteni felismerés - valami módszeres próbálgatást alkalmaz, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy felismerjen, megkülönböztessen bizonyos "állapotokat", amikhez a próbálkozás során visszatérhet. A négy elem már önmagában is iszonyatos kusza figurákat produkál, és ráadásul általában roppant nehéz megmondani, hogy mi tartozik "hegyesszögű elemhez", és mi "tompaszögűhöz", így aztán a szisztematikus próbálkozás szinte minden lehetséges úton akadályozva van. Ezért lett volna jó, ha ezt a játékot is kiszínezik legalább két színnel, az talán valamennyire segítette volna az eligazodást. Valószínűleg úgy is brutálisan nehéz maradt volna, de legalább némi eséllyel indult volna neki az ember. Hiába jelöltem meg valahogy az elemeket sajátkezűleg, általában a jelzést is keresgélni kellett, és az állandó forgatás már pont elég volt, hogy rövid úton elveszítsem a fonalat.
Sajnos a megoldásomat nem írtam fel (azt hittem, megjegyeztem...), és pár hónappal később, amikor újra kezembe vettem a Quartetet, már ismét fogalmam nem volt róla. A poszt írása okán mostanában újra nekiálltam, de hosszú próbálkozással is csak annyira jutottam, hogy egy olyan állapotba került, ahonnan egyszerűen nem tudom kimozdítani... (lásd a képen) Szóval a Quartet egy gyilkos példány, a legtöbb ördöglakat-blog szerint már túlságosan nehéz. Persze a Rubik-kocka országának lakóit nem olyan fából faragták...
Vígh Viktor